Futamgyőztesnek
ígérkezett az Oculus, végül aztán mégis lemaradt a dobogóról… de legalább
tisztességesen célt ért…
Mike Flanagantől sokan a horror
zsáner vérátömlesztését várják, de azért ne szaladjunk ennyire előre!
Vitathatatlanul tehetséges az egyébként Salemben született direktor
(valószínűleg innen eredeztethető a ghost-horrorokhoz való odaadó ragaszkodása…), de egyelőre
még csak amolyan beváltatlan ígéretként kezelendő; legalábbis friss munkája, a
hazánkban hamarosan mozikba kerülő Oculus mindenképpen ezt igazolja.
Flanagan ügyesen eltér a műfaj
támasztotta elvárásoktól.
Ha eltekintünk attól a néhány
cseppnyi művértől, akkor horror helyett az Oculus inkább kelti egy jó kemény,
oknyomozós krimi-thriller benyomását… A
rendező azonban mégsem elég bátor – új műfajt teremteni ugye nem is olyan
könnyű -, így a kezdeti lendület és
újító szándék (a szimultán szerkesztés tök jó ötlet!) a film végére elvész, kifullad,
és mégis inkább a „járt utat a járatlanért, el ne hagyd” – elve érvényesül.
Ettől függetlenül az Oculusban
van spiritusz, és az is dicséretes, hogy Flanagan a hollywoodi pénztárcákhoz
mérten szinte aprópénzből (nagyjából 5 milliós volt a büdzsé) hozta össze
moziját, ami már most közel 10-szeresen megtérült. Bár a film jó néhány kérdést
nyitva hagy, reméljük, hogy a rendező nem vág bele egy második részbe.
Félő, hogy az már túl zavaros, és
túlontúl önreflexív lenne.
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése