Méltatlanul alulértékelt, és
méltatlanul agyon kritizált mű a Vérkötelék.
Elképzelhető, hogy az én
értékítéletemmel van a probléma, de fel sem merült bennem a Blood ties-szal eltöltött
bő 2 óra alatt, hogy én most egy közepes filmet néznék.
Ok, Mila Kunis nem túl hiteles a
vasalt hajával, és a túlontúl cuki külsejével. Főként mikor azt rebegi Clive
Owennek, hogy „Tudod Chris, engem a pénz nem érdekel” - nagyon jól tudjuk, hogy egy Mila szintű
csaj, a boci szemeivel és a huncut tekintetével nem éri be egy börtöntetkókkal
díszített, lepukkant sittessel…
Továbbá James Caan szájába is
adott már forgatókönyvíró fajsúlyosabb szavakat… De felesleges folyton a kákán
is a csomót keresni!
A Vérkötelék elég sok érdekes
szereplőt vonultat fel ahhoz, hogy azok sorsa valóban érdekelje a nézőt. A
történet bővelkedik fordulatokban, olyan, mint egy terjedelmes, de kicsit sem
terjengős, izgalmas családregény.
Guillaume Canet direktor nagyon
megszerethette a Bruno és Michael Papet könyve nyomán készült szkriptet. Volt
ideje elmerülni benne, hiszen a Vérkötelék francia verziójában, a 2009-es
Riválisokban még ő maga játszotta az egyik főszerepet. A francia színész-rendező
azonban pár évre rá úgy döntött, hogy a sztorit magával viszi Amerikába, Lyont
lecseréli Brooklynra és leforgatja a saját, különbejáratú testvér drámáját.
A becsületes rendőr öcsike, és a
börtönből frissen szabadult gengszter bátyó története lassan, komótosan
bontakozik ki, de mindvégig fenntartja a figyelmet.
Clive Owen legalább olyan klassz
érzékkel nyúlt a szerephez, mint annak idején Vincent Cassel Jacques Mesrine
karakteréhez (Halálos közellenség). Az elfeledett Billy Crudup pedig higgadt,
kiegyensúlyozott, szuggesztív játékával okoz kellemes meglepetést.
Marillon Cotillardnak, és
nagyjából a teljes mellékszereplő gárdának, nem igazán osztottak most lapot - de
profi módon hozzák a tőlük elvárható szintet. Talán Zoe Saldana az, aki
kimagasló még, bár ő kezd kicsit belekényelmesedni a megtört, szomorú tekintetű,
apatikus milf-karakterbe (ezt abszolválta ugye szintén kiválóan, a szintén
2013-ban bemutatott, szintén hatásos Out of the furnace-ben).
A Vérkötelék nagy erénye, hogy
szarik a trendekre, és nem próbál meg semmiféle kommersz nézői igényt
kielégíteni: öntörvényű – de nem öncélú -, szikár, kemény, és mégis érzelem dús,
mindemellett pedig egy olyan autentikus ’70-es évekbeli Brooklynt mutat (ruhák,
autók, utcakép, hajviselet…), amelyet még tuti, hogy nem láttunk mozivásznon.
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése