2015. augusztus 17., hétfő

A törvény nevében - 2. évad - True detective - Season 2 (1-4.rész)


Annyira megszerettem a tavalyi első évadot, hogy nem volt kérdés, „befizetek” a másodikra! A rengeteg elmarasztaló kritika sem tántorított el - naná, hogy látnom kell egy ilyen zseniális ’kezdeményezés’ második nekifutását is!
A lécet iszonyú magasra tette Fukunaga, így számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy a mostani évad nem lesz olyan karakteres, mint az első volt. Nem szerettem volna beleesni abba a hibába, hogy lépten, nyomon az első hangulatát, zseniális karaktereit és kellemesen szövevényes, okos történetét sírom vissza. Ez egy új fejezet, új szereplőkkel, új kontextusban, egészen új attitűddel! A csoda meg egyébként is – az esetek többségében – „egyszeri”…


Matthew McConaughey-ék olyan elképesztő „produkcióval” álltak elő tavaly, ami vélhetően sok év múlva is hivatkozások alapja lesz. Pizzolattonak (az antológia-sorozat kiötlője és írója) tehát egyáltalán nem volt könnyű dolga. Ugyanakkor a matéria most is minőségi, s a szerzőnek mindig jókor, jó érzékkel sikerül egy olyan kis csavart belecsempészni a sztoriba, ami ügyesen tovább gördíti azt. 


A cselekményt ezúttal egy korrupt hivatalnok meggyilkolása indítja be. A helyszín a fakó, napégette Kalifornia (az egymásra „dobált” emeletes sztráda-rendszer "gyönyörű" szimbólum). Pizzolatto ezúttal több szálon futtatja a sztorit. Ezzel kezdetben kissé zavarossá, követhetetlenné is teszi az eseménysort, pedig a második évad korántsem olyan komplex – legalábbis ez idáig -, mint az első volt.
A főszereplők egytől-egyig remekelnek: Colin Farrell az alkesz korrupt zsaru (hálás szerep ez neki), Taylor Kitsch az Afganisztánt megjárt, titokzatos múlttal rendelkező hekus, Rachel McAdams, a maszkulin tulajdonságokkal felvértezett, kemény, elnyűhetetlen rendőrnő, s Vince Vaughn, mint mindenen és mindenkin átgázoló üzletember (gengszter?).
Vaughn egyébként a sorozat legnagyobb meglepetése! Játéka több, mint kiváló! Visszafogott, mégis átütő alakítást nyújt, karaktere pedig a legtalányosabb, legérdekesebb mind közül. 


A nyomozás halad – haladgat – bár az első 4 rész – valljuk be – nem túl eseménydús: a szereplők picit többet beszélnek a kelleténél, a rendezők pedig – mert, hogy összesen 3-an dirigálták felváltva a 4 epizódot - picit többet modoroskodnak, mint kéne.
Az urbánus közeg viszont majdnem ugyanolyan fojtogató, mint a Louisiana-i lápvidék. Az atmoszféra teremtésre tehát ezúttal sem lehet panasz. 


Az első két epizódot Pizzolatto beáldozta az 'ismerkedés oltárán'…Ismerkedünk a szereplőkkel, ismerkedünk az új közeggel. Kicsit talán hosszabb ideig, mint ahogy egyébként igényelnénk.
Majd a második rész produkál egy váratlan zárást, melyet a harmadik epizód egy Twin Peaks-szerű nyitánnyal fejel meg. Ennek ellenére elmondható, hogy az első 4 rész közül a 3. a leggyengébb: kicsit összeszedetlen és zilált… 
…a negyedik etap azonban egy remekbe szabott, izgalmas, látványos utcai lövöldözéssel zárul. Úgy tűnik, csak úgy, mint az első évad esetében, itt is a „félidő” lesz a vízválasztó…
Szóval „nem olyan, nem olyan”, de azért van annyira fantáziadús, hogy kíváncsivá tegyen minket a folytatásra.
Nem szippant be olyan elementáris erővel, mint az első, s Rust posztmodern iróniája, folytonos önreflexiója és egzisztencialista fejtegetései is hiányoznak. Érjük hát be annyival, hogy a „krimi” ezúttal is nívós és működőképes, s érezhetően van még ebben az évadban bőven kraft


A 3. szezonra azonban – gondolom ezt Pizzolatto is nagyon jól tudja – mindez nem lesz elég, s ismét valami egészen nagyszabásúra, mesterire lesz szükség - amennyiben a sorozat kult-státuszát fent kívánják tartani. Ha ez így lesz, és sikerül a bravúr, biztos vagyok benne, hogy erre a második 8 részre is jó szívvel gondolunk majd. Idővel úgyis minden megszépül...
(Egyelőre viszont – és ez az új évad nagy szerencsétlensége - túl elevenen él bennünk a lehengerlő első széria.)
No de ne rohanjunk ennyire előre, előttünk a soron következő 4 rész, ami tuti, hogy tartogat még jó pár izgalmas, és érdekes pillanatot. Bizakodó vagyok!

75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése