Max Nichols (igen, Mike
Nichols fia!!!) azt próbálja elhitetni velünk szűk másfél óra alatt, hogy
az egyéjszakás kaland a világ
legtermészetesebb dolga. Ráadásul tovább is viszi az „okfejtést”: az
egyéjszakás kaland akár egy komoly kapcsolat táptalaja is lehet.
…bocs, nem „egy”, hanem „kettő” az „éjszaka”, ugyanis a film két
főszereplője a New York-i cudar ítéletidő miatt két teljes napot kénytelen
együtt tölteni; finoman polemizálva, és ’szexelgetve’ – még épp a jó ízlés
határán belül. …és időközben Miles Teller
és Analeigh Tipton – hiába kerül egy ’kis’
porszem a gépezetbe – jól egymásba is szeret, épp úgy, ahogy a nagykönyvben meg
van írva.
…de nem csak ez a „konklúzió”
hiteltelen, tulajdonképpen az egész sztori picit valószerűtlen… Kezdve a két
főszereplő karakterével (érettebb figurákkal sokkal működőképesebb lehetett
volna ez az életen való másfél órás töprengés - még ha felületes és kissé
pongyola is), az esetlen cselekményvezetéssel és a nem túl erőteljes „mondanivalóval”…
…pedig Nicholsnak azért adódott
lehetősége arra, hogy picit más irányba mozduljon... Az a szcéna
pl. amikor Alec és Megan a férfiak
és a nők rossz szexuális beidegződéseit vesézgetik az egyik legerősebb mind
közül. És nem a szexuális töltet miatt, hanem mert az a jelenet őszinte és a
legkevésbé sem modoros. Ott valami elindul… valami Linklater-szerű, valami emberi…
…a rendező – paradox módon –
azonban mégis inkább hagyományosabb irányba tereli a cselekményt, s a jól bevált
recept szerint, a klasszikus romantikus komédiák megoldásait használja. Vagyis
inkább: „elhasználja”. S így ami még érdekes lehetne, az is unalomba fullad.
A hangulat helyenként azért képes
magával ragadni az embert, de mivel Nichols nem mert formabontó(bb) lenni,
ezért csupán egy sokszor látott romantikus sztorival lettünk ismét gazdagabbak,
amelyben a frissen egymásra talált szerelmespár kéz a kézben sétál tova a
messzeségbe, közvetlen azelőtt, mielőtt beúszna a képernyő kellős közepére a „the end” felirat…
55%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése