2015. augusztus 23., vasárnap

X+Y - Egy ragyogó fiatal elme - X+Y


Nathan Asperger-szindrómás – bár ez így kerek perec nincs kimondva a filmben, csupán annyi, hogy „enyhén autista” -, nehezen alakít ki szociális kapcsolatokat, nehezen barátkozik, nehezen asszimilálódik a társadalomba. Ha Nathantől megkérdezed, hogy „hello haver, hogy aludtál?”, akkor a válasz vélhetően az lesz, hogy „többnyire hason”, ha viccelsz vele, vagy ugratod, nem érti, s a testi közelséget sem veszi igazán jó néven. Kézfogás, ölelés és társaik kizárva…


Ellenben Nathan-nek úgy „csavar” az agya, mint senki másnak, s egyedül csak a matematika világában érzi otthon magát. Frusztrációira az is „rásegít”, hogy az egyedüli ember, akit korábban igazán közel engedett magához, akit maximálisan elfogadott és – a maga módján – szeretett, jelesül az édesapja, egy közösen átélt baleset során életét vesztette.
A fiú hétköznapjai rendkívül mechanikusak és ingerszegények, ráadásul édesanyjával való kapcsolata sem túl felhőtlen – legfőképp a betegségnek, és az apa korai halálának köszönhetően… akkor azonban, amikor a srác életében felbukkan a szintén mindenféle lelki basszal vívódó, ’szintén zseni’ matektanár, a különc Martin, Nathan élete megváltozik, és új irányt vesz…


A csodabogarakról szóló filmek általában mindig gyorsan megtalálják a közönségüket. Az X+Y azonban ezen tézisre rácáfolva, viszonylag lassan menetel; először csak ilyen-olyan fesztiválokon merte a nagyérdemű elé tárni az alkotást a gyártó BBC – még 2014 derekán -, majd végül csak 2015 márciusában került sor a film hivatalos brit bemutatójára, nálunk pedig áprilisban debütált Morgan Matthews munkája, a Titanic Filmfesztivál keretein belül, mindenféle különösebb felhajtás nélkül.  
Az egyébként kifejezetten hangulatos és enyhe coming-of-age fűszerezéssel felturbózott X+Y valóban nem egy nézőbarát mozi. Legalábbis nem egy multiplexbe kívánkozó, nagyívű, megríkatós, tradicionális „zseni-történet”


A britek ’brit filmet’ készítettek: hűvös, eső áztatta alkotás az X+Y, ami a szívhez szóló történet dacára sem nagyon töri magát, hogy meghódítsa a lelkünket. Ez lehet egyfelől erény, másfelől meg negatívum is – kétségtelen azonban, hogy ebben a tálalásban még nem igen volt szerencsénk hasonszőrű mozihoz.
…ennek az „anti-szentimentalista” hozzáállásnak köszönhetően viszont helyenként túlontúl távolságtartóvá és rideggé válik a film. Asa Buttefield remek választás volt a főszerepre, de még ő sem képes a csodára, nem tudja közelebb hozni hozzánk Nathan-történetét –  így a tisztes táv szinte mindvégig – már-már zavaró módon, de - megmarad.


…nem is csoda hát, hogy az egyébként metaforisztikus címet (X+Y) egy sokkal közérthetőbb, csalogatóbb, a mindenkori fogyasztó számára jóval emészthetőbb címre cserélte a BBC az amerikai premierre: A brilliant young mind
Nem lett a kedvencünk, de egy vitathatatlanul különleges és egyedülálló mozi az X+Y, ködös, borongós brit atmoszférával.
Stílusos ’nyárzárás’.

70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése