Itt a vége, fuss el véle…
A katarzis most elmaradt, viszont
a „Pizzolatto-művek” az évad második
felére azért mégiscsak belehúzott. Így nem érheti szó a ház elejét, s
összességében a True Detective Season 2
hozta a szintet, még ha nyilvánvalóan harmatosabb is lett, mint az előző széria.
Úgy hogy bármennyire húzzák a szájukat a vérmes
kritikusok, azért ez közel sem szégyenteljes „teljesítmény”.
A 6. és 7. rész egyenesen az évad
két legerősebb epizódja. Drámával, vérrel és konspirációval. Annak a
hatása/hátulütője azonban a „második félidőben” is érezhető, hogy a rendezők
részről részre adogatták át egymásnak a kilincset. Valóban egyenetlen és kicsit
hullámzó a színvonal, viszont a színészi munka majd' mindenért kárpótol, s a
karakterek is ’beértek’ már bőven így a 4. rész után!
…és hát Vince Vaughn mindenekfelett! Ki gondolta volna… igazi Scorsese-i karizmatikus „antihős” a pali! Egyértelműen az ő karaktere és Colin
Farrell viszik a prímet – továbbra is…
Előző írásunkban méltatlanul
mellőztük Kelly Reilly-t, pedig a
hölgy a végzet asszonyaként minimum olyan szignifikáns jelenléttel bír, mint az
imént említett úriemberek.
…a fináléról pedig annyit, hogy
nyilván kötözködhetnénk a végtelenségig, de ez a sztori kérem szépen így kerek. Így kellett lejátszódnia. Nem volt más opció…
A Farrell által alakított Ray végül egy Neil McCauley-szerű (tudod: Robert
DeNiro, Michael Mann, Szemtől szemben) döntést hoz: egy
huszárvágással „letér a pályáról”; ez bizony így volt megírva… Frank „sivatagi kitérője” pedig szintén
nagyon stílusos, és elegáns: gyönyörű, izzadságos, véres erőltetett menet.
A True detective humánus
krimi sorozat, rengeteg személyes tragédiával, titokkal és lelki vívódással.
Így van ez rendjén.
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése