40-es éveikben járó társaság
készül víkendezni. A helyszín az a házikó, ahol fiatalabb korukban gyakorta
összegyűltek, s ahol évekkel ezelőtt valami egészen titokzatos dolog történt.
Erről a talányos eseményről végül aztán voltaképpen semmit sem tudunk meg. …de ne
aggódj, mindennek igazán sem az előzményekre, sem a köztes történésekre, sem
pedig a drámainak szánt, erőltetett lezárásra nézve sincs semmi jelentősége.
A film ott bukik el végleg,
amikor elkezdi magát nagyon, de nagyon komolyan
venni. Ez a szerencsétlen ballépés nagyjából az 50. perc környékén következik
be, melynek hatására még a jóhiszemű nézőben is felmerül a kétely: lehetséges,
hogy ez egy amolyan béna ’blődli a javából’?
Pedig a fényképezés egészen
lenyűgöző a maga kékes-zöldes filtereivel, s a hegyszorosban játszódó
jelenetben végre adott egy kis feszkó is.
De A Vég – sajnálatos módon -
határozottan konvergál a nagy büdös semmi irányába. Közben felvet egy csomó
kérdést, melyeket végül – legalább - konzekvensen megválaszolatlanul hagy,
aztán pedig úgy ér véget, mintha kb. el sem kezdődött volna… Persze lehet azt
mondani, hogy ez így baromi misztikus, titokzatos és elgondolkodtató, de kár
lenne beleerőltetni bárminemű ideológiát vagy szellemiséget a látottakba.
A film – tegyük a kezünket a
szívünkre – nem más, mint egy identitászavaros, kusza műfajmix: Művészi
melodráma? Misztikus inváziós thriller?
Vagy netalán sejtelmes apokaliptikus vízió? …
A spanyol mű alaptémájában
bőségesen benne rejlett egy felkavaró, thriller motívumokkal megtűzdelt, drámai
moralizálós sci-fi megvalósulásának a lehetősége, de áttekinthetetlen és
feleslegesen túlbonyolított talmi mondanivalója „állva hagyta” a sztorit, s
vele együtt az egész alkotást.
Jorge Torregrossa első
nagyjátékfilmje esetében tehát elkövette a tapasztalatlan rendezők gyakori,
jellegzetes hibáját: túl sokat akart markolni egyszerre, s végül - kis
túlzással - semmi nem maradt abban a bizonyos tenyérben.
30%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése