Gregg Araki a független filmek
kaméleonja. Egyrészt mindig valami egészen kényes és bizarr témához nyúl,
másrészt mindig igyekszik sutba dobni a konvenciókat és valami egyedit alkotni.
Persze mindez egyfajta nézői
elvárás is az indie filmek irányába,
s ennek az alkotói attitűdnek is megvannak a maga kis formulái és paneljei.
Araki azonban csavart egy jó nagyot a sztorin, amelyből könnyedén forgathatott
volna egy klasszikus családi drámát,
egy oknyomozós krimit, vagy akár egy kőkemény pszicho-thriller-t is.
Mondanunk sem kell, a White bird in a blizzard végül egyik sem lett. Ez bizonyos
szempontból a javára is válik (Araki filmjének szerkesztettsége és hangulata ugyanis egészen
meglepő és különleges), viszont épp ez a disszonancia
és a műfajoktól való tudatos (?) elhatárolódás – nevezzük ’elhatárolódásnak’
– teszi kissé nehézkessé és zavarossá a White bird in a blizzard-ot.
Kat édesanyja egy nap, se szó, se
beszéd eltűnik. Apa és lánya jelentik az esetet a rendőrségen, de nincsenek
nyomok, nincs fogódzó, így a szabatos gondolkodású tinédzserlány és a kissé
fura habitussal rendelkező fater kénytelenek beletörődni a helyzetbe. Volt
nincs feleség és écsanya. Közben Kat visszaemlékezéseiből tudunk meg részleteket a
lány szüleinek nem éppen zökkenőmentes házasságáról és az édesanya eltűnésének
hátteréről. Természetesen semmi és senki sem az, aminek és akinek látszik…
Gregg Araki ért a mesterségéhez,
nagyon jól tudja, hogy hogyan teremtse meg azt az atmoszférát, amitől az adott
film működőképes lehet. Ezt ezúttal is prímán abszolválja. Jó kis ’80-as évek
feelinget kapunk, színeset, kicsit talán túldíszítettet, de mindenképp autentikusat.
Klasszul működnek a Kat és barátai között zajló dialógusok, és az apró kis
intermezzo-k, amelyek egy viszonylag komplex tinilány karaktert rajzolnak meg. Ez a csaj közel sem olyan szimpatikus, mint
azok a figurák, amelyeket Shailene Woodley korábbi filmjeiben megformált. Ez a
csaj ’veszélyes’, öntörvényű, öntelt és arrogáns, mégis érezzük és értjük a
motivációit.
Ezt az összetett szerepet Woodley
remekül oldja meg. És minden bizonnyal nem csak a meztelenkedős jelenetek
maradnak majd meg (igen, Shailene elég komolyakat ’villant’!!!), mert a hölgyike azon túl, hogy nagyon bájos, nagyon
szuggesztív is! A film esetleges gyengeségein (?) persze ő sem tud segíteni, de
mindenképp az ő jelenléte ’húzza fel’ a White bird in a blizzard-ot, ami nyilván
egy érdekes, különös színfolt lesz majd a későbbiekben a fiatal tehetség bio-jában.
Sajnos a filmnek nem sikerül a nagy trüváj (pedig a végén még egy ’finomabb’
fordulatot is kapunk), főként a korábban már említett ’werdie’ alkotói
hozzáállásnak és az ebből fakadó ’parttalanságnak’ köszönhetően. Viszont az is
tény, hogy Shailene Woodley nem tud igazán mellényúlni. Maximum ezúttal a csillagok
együttállása nem volt olyan precíz és pontos, mint korábban.
Csillagainkban a hiba?
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése