1945 nyara. Hadifogságból
hazatérő katonák, orosz megszállás. A faluban mindenki a dölyfös jegyző, a
helyi Döbrögi fiának esküvőjére
készül. Közben két fekete ruhás idegen érkezik a vasútállomásra, s a község
felé veszik az irányt.
Számadás, számvetés. A falu
kollektív lelkiismerete dolgozni kezd. Pár óra leforgása alatt pedig minden
megváltozik.
Nem túlzás azt állítani, hogy Török Ferenc a Moszkva tér óta nem készített ennyire erős filmet. Azaz a Moszkva tér mellett egyértelműen az 1945 Török filmográfiájának eddigi
legfajsúlyosabb darabja.
Az 1945 lényegre törő, precíz mozi. Feszes, kiválóan szerkesztett,
remek dinamikájú alkotás. Törökre
mindig is jellemző volt egyfajta improvizatív jelleg, fiatalos lazaság. Most
azonban konvencionálisabb irányt vett a direktor, egyszerűbb, egyértelműbb
formanyelvet használ.
A történet középpontjában a falu
velejéig romlott, korrupt jegyzője áll – Rudolf
Péter tökéletes alakításában -, aki a háborúból gazdagodott meg, a
háborúnak köszönhetően szilárdította meg pozícióját és rangját. S most, az
oroszok érkezésével, a világháború lezárása után úgy tart a táborokból hazatérő
zsidó túlélőktől, mint a tűztől.
Rudolf Péter teljes mértékben átlényegült a szerep kedvéért.
Sok-sok kilót magára szedett, de a fizikai változásokon túl a játéka az, ami
igazán bámulatos. Egészen fenyegető és félelmetes a jelenléte.
A forgatókönyv tűpontos. Szántó T. Gábor Hazatérés c.
elbeszélését maga a szerző, és a rendező Török
Ferenc adaptálták filmre. Maradt tehát a személyes érintettség, s így a
történet esszenciája sem torzult, vagy sérült.
Végezetül pedig: a fekete-fehér
képi világ és Ragályi Elemér kitűnő
operatőri munkája zseniálisan támasztják alá a történet egyszerű vonalvezetését.
…és nem, az 1945 nem Holokauszt-mozi!
Rólunk, mindnyájunkról szól. A bűneinkről, a kicsinyességünkről, a
kapzsiságunkról, a múltunkról és a lelkiismeretünkről.
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése