A dán Joachim Trier ezúttal egy olyan különleges, súlyos coming-of-age drámával borzolja a
kedélyeket, amely súlyossága dacára mégis könnyedén „csúszik le” – amellett,
hogy egy csomó mindenről beszél egyszerre: önmagunk elfogadásáról – illetve összességében
az elfogadásról -, a különbözőségekről, a másságról, és a másság akceptálásáról.
A címszereplő Thelma nem csak különös – épp felszínre
törő – földöntúli képességeit figyelembe véve „más”: szexuális beállítottsága –
ébredező homoszexualitása - is megbélyegzi.
De a család által ráhagyományozott
„kereszt”, a vallási tradíciókhoz betegesen ragaszkodó, konvencionális keresztény
erkölcsiség és morál is mázsás súlyként nehezedik a lány vállára.
Thelma mégis „kitör” - kitörni kényszerül - a család kötelékéből,
hisz egyetemre kerül, messze az otthontól egy másik városba. Távol a szülői szigortól
saját kis életet építhet.
Az új közeg azonban, valamint
önnön alapvető természetével és a teste különös, váratlan rezdüléseivel való
szembekerülés megállíthatatlan láncreakciót indít el a lányban: egy új Thelma van kialakulóban. Egy olyan lány,
aki nem feszeng, aki a tettei tudatában van, aki vállalja önmagát, s aki
habitusában – meg egyébként minden másban - a szöges ellentéte a régi Thelma-nak.
Trier tulajdonképpen egy rendhagyó szuperhős-eredetfilmet
forgatott. Ebben a vonatkozásban pedig simán eszünkbe juthat az X-men univerzum. Kár lenne azonban
ilyesféle dolgokkal áltatni – etetni - bárkit is, hisz a Thelma mégiscsak egy szerzői film, amely bár épp úgy a
nagyközönségnek készült, mint a szuperhős mozik úgy általában, mégis nagyon európai,
s mégsem keresi olyan elszántan, már-már betegesen a publikum kegyeit, mint az
amerikai zsánerfilmek zöme.
A Thelma ugyanis szókimondó, kifejezetten zavarba ejtő, mondhatni
tabu döntögető film. Talán ebben (is) rejlik az európaisága. Ugyanakkor arról
sem feledkezhetünk meg, hogy hazájában, Norvégiában óriási sikert aratott a film, s
így simán kezelhetjük intelligens, szokatlan, kissé szabálytalan block-busterként is. (Ugye mindenki emlékszik
Joe Wright Hannah-jára?)
Joachim Trier azt mutatja meg, hogy mivel jár az elfojtás, s milyen
tragédiába torkollhat, ha bizonyos készségeinket, velünk született
tulajdonságainkat megpróbáljuk elnyomni magunkban – vagy mások erőszakkal nem engedik azokat a felszínre törni.
Milyen az, ha a természet ellen
megyünk?
Mindez bizony rengeteg kérdést és
számos gondolatot vet fel.
A szenzációs színészi
alakításokkal megtámogatott Thelma-t –
meglepetésünkre és örömünkre – Magyarországon is bemutatják. Vagyis: irány a
mozi! Ezen a hétvégén már a vetítőtermekben Trier
nem mindennapi tripje, egyenesen az emberi
psziché legmélyebb bugyraiba!
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése