A 2016-os Velencei Filmfesztiválon debütált, majd aztán világszerte 2017
nyarán bemutatott ausztrál Hounds of Love-ot
sokan a tavalyi év egyik legmívesebb terror mozijaként emlegetik. Nem csoda,
hisz a ’70-es, de legfőképp a ’80-as évek ausztrál új hullámos filmjeit idéző
hangulat és a lehengerlő képi világ rendkívül karakteres, nem beszélve arról,
hogy a Hounds of Love számos
kiemelkedő színészi alakítással is büszkélkedhet.
Ez utóbbi pedig egy torture elemekkel átitatott
horrorisztikus vonásokat (is) mutató pszicho-thrillertől nem kis teljesítmény.
Az elsőfilmes Ben Young igaz történeten alapuló ozploitation mozija valóban az egyik
legütősebb horror tavalyról. Tartózkodik a gore-tól
és a vértől. Hatásvadászat helyett „finom” utalásokkal borzolja az idegeinket. Vagyis:
nyomasztásból egyértelműen jelesre vizsgázik.
Perth, 1987 karácsonya. Izzasztó nyár, vakító – mindent elfakító -
napfény. Ebben a furcsa, feje tetejére állított kontextusban – 40 fokban
karácsonyfa… - kifejezetten extrém módon hat a film cselekménye.
Belassított, vészjósló képek,
vihar előtti csend. Az aberrált – aberrációja ellenére azonban egészen
emberinek és hétköznapinak tűnő – pár fiatal lányokat hurcol kertvárosi
otthonába. Láncra veri, különféle szexuális és egyéb beteg játékokra
kényszeríti őket, majd végez velük.
Így kerül Evelyn és John karmai
közé a dekoratív iskoláslány, Vicki is,
aki felismerve a pár között zajló érzelmi csatározást, alá-fölé rendeltségi
viszonyt és különös hierarchiát, úgy próbál meg szabadulni rabságából, hogy
egymás ellen fordítja fogvatartóit.
Ben Young izgalmas, kőkemény, pattanásig feszült thrillere
elképesztő atmoszférával bír. A kamera az erőszakos, agresszív történések közepette –
ahelyett, hogy premier plánban mutatná meg a terrort – inkább a szoba autentikus
(’80-as évekbeli) enteriőrjén időzik és mélázik. Közben sikoltások törik meg a
csendet - a látszólagos idillt és nyugalmat. Egészen hátborzongató és zavarba
ejtő ez az ambivalencia.
Ashleigh Cummings játékát számos fesztivál zsűrije jutalmazta
díjjal, de ugyanígy kiemelendő Emma Booth
érzékeny, valamint Stephen Curry
vérfagyasztó alakítása is.
Youngnak egyedül az róható fel, hogy a sztorit nem igazán meri kibillenteni
a medréből: a fordulatai meglehetősen kiszámíthatóak. A suspense-t azonban mesterien alkalmazza, a színészeit határozottan
vezeti, s a hangulatteremtésben is jeleskedik.
Az apró kis rezdülések,
momentumok azok, amelyek rendkívülivé és emlékezetessé teszik Ben Young alacsony költségvetésű
moziját. Mindehhez pedig hozzátesz még a „csomagolás”, az esztétikus, stilizált képek, a finom operatőri munka, s a szereplők bonyolult
viszonyrendszerének egyszerű, de mégis nagyon érzékletes bemutatása.
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése