Brad Anderson tehetséges filmes,
annak ellenére is, hogy azért akad a biójában egy-két gyengébb eresztés.
2010-es, Vanishing on 7th street c. munkája pl. egyenesen nézhetetlen, de azért
nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Anderson az a pali, akinek olyan egyéni
hangvételű thriller remekeket köszönhetünk, mint A gépész, vagy a Transz-Szibéria.
Mostanában a rendező nem túl
aktív, legutóbbi The call c. filmje is csupán mérsékelt sikereket ért el, így
csak remélni tudjuk, hogy az Edgar Allen Poe írása nyomán készült, Kate
Beckinsale és Ben Kingsley főszereplésével hamarosan bemutatásra kerülő Eliza
Graves-szel kiköszörüli a csorbát.
A 9. szalag a direktor korai
munkáinak egyike. Már nem jár gyerekcipőben, de még nem kiforrott, nem „felnőtt”
alkotás. A rendezőre jellemző különös, összetéveszthetetlen hangvétel azonban
már jelen van!
Egy azbesztmentesítéssel
foglalkozó brigád egy elhagyatott elmegyógyintézetben kap munkát. A meló
rendben, jó ütemben halad, de az épület, s annak nyomasztó atmoszférája szép
lassan hatalmába keríti a társaságot…
Ez így leírva elég banálisan
hangzik, de Anderson 2001-ben már értett annyira a suspense-hez, hogy a frászt
hozza ránk.
Elég lassan csordogál amúgy a
sztori, tulajdonképp majd’ 40 percig nem is igazán történik semmi említésre
méltó. A melósok ugratják egymást, „képtelen” horror sztorikat mesélnek uzsi
szünetben az elmegyógyintézet régi lakóiról… de már ekkor
nyilvánvalóvá válik, hogy valami nagyon nincs rendjén, és nem egy egyszerű megfejtést
fog majd prezentálni Anderson - aki egyébként a Mike-ot alakító Stephen
Gevedonnal közösen felel a szkriptért.
Az épület, a kihalt folyosók, a
hatalmas hall, ahol Mike és Hank ügyködnek, akarva akaratlanul is eszünkbe
juttatta Kubrick Szépkilátás Hoteljét; de maga a
dramaturgia is nagyban hasonlít a Ragyogáshoz. Természetesen Anderson közel sem
készített olyan vérfagyasztó remekművet, mint Stanley Kubrick, de azért nem ’muzsikál’
rosszul. Még úgy sem, hogy a Session 9 szkriptje tartalmaz egy-két felesleges
mellékvágányt, és a túlságosan málházós tempó sem válik a film javára.
Anderson aztán a végére
felpörgeti az addig csak szolidan hömpölygő sztorit: helyre kis befejezést
kanyarint, felteszi az i-re a pontot. Kár, hogy az előzmények nem elég
következetesek, és nagy kár a dramaturgiai egyenetlenségekért is.
Uta Briesewitz operatőr nyers, dokumentarista
képeit, és szokatlan beállításait, továbbá Peter Mullan eszköztelen játékát,
valamint en bloc a mű különös hangulatát azért méltányoljuk! Minden hibájával
és negatívumával együtt, a Session 9 teljesen 'okés' - nem egy átlag thriller,
annyi szent!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése