2014. szeptember 11., csütörtök

Killing season - Gyilkos szezon


Szeretnénk együtt látni a vásznon John Travoltát és a mára már – mind fizikálisan, mind mentálisan és művészileg - levitézlett Robert DeNiro-t egy hót egyszerű bosszú sztoriban?
A válasz semmiképp sem lehet egy határozott, pökhendi, elutasító „nem” – már csak a két színész múltja és korábbi magas ázsiója miatt sem -, pedig minden tapasztalt mozibarát tudja jól, hogy nagy dolgokra már nem igen számíthatunk ezektől az arcoktól így 2010 után… Persze a remény hal meg utoljára…


Bob bácsi egy veterán katonát alakít, aki egy rusztikus vadászlakban éli visszavonultan az életét, valahol az Appalache-hegységben. Egy nap váratlanul egy turista toppan be hozzá (a körszakállas Travolta nem mindennapi látvány…), akivel Bob bátyó összebratyizik, majd a két fickó annak rendje és módja szerint el is fogyasztja az újdonsült barátság egészségére a jól megérdemelt agancsos kólát. Viszont: az idegenről hamar kiderül, hogy nem az a jámbor, jóravaló fazon, akinek az elején mutatta magát…
És itt kezdődik a Killing season thriller elemekkel átszőtt drámai fejezete, amelyből nyilvánvalóan mindenki arra fog majd csupán emlékezni, hogy ez volt az a film, amelyben Travolta csúnyán átlyukasztja DeNiro lábát, majd varrótűként használva az Oscar-díjas művészt… de inkább nem mesélném tovább, nehogy azt mondjátok, hogy elpofáztam a Gyilkos szezon egyetlen valamirevaló emlékezetes jelenetét. 


Bosszú, megbocsátás, vezeklés… Ezekről a nagy ívű dolgokról szeretne szólni Mark Steven Johnson (Minden kút Rómába vezet; A szellemlovas) 2013-as jelentéktelen akció drámája, melyben egyébként jól teljesítő, élemedett korú szupersztárok vergődnek és kínlódnak – főként a felületes szkript miatt. 
Tv-filmes közhelyek, innen-onnan összeollózott frázisok...
Azt azért nem mondhatni, hogy a direktor nem készült volna fel, 'csupán' rossz módszerekkel trenírozott az "ütközetre". 
Bosszú szomjasak nem vagyunk, a szívünk meg legalább olyan szőrös, mint Travolta körszakálla, tehát megbocsátunk. Vezekelni meg vezekeljen az, aki szükségét érzi...
Közepes alá.

45%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése