A filmet akár a Knocked up második
részének is tekinthetnénk - Alison és Ben – mentesen. Hogy ez most jó vagy rossz,
mindenki döntse el maga. Tény, hogy valamennyire hiányzik Seth Rogen és
Katherine Heigl, de Paul Rudd és Leslie Mann is van annyira karakteres, hogy
elvigye a balhét.
A balhét, mert a film tulajdonképpen mindvégig a ’negyvenes’ házaspár mindennapi konfliktusaira összpontosít és "épít". De tényleg, olyan ez a mozi, mintha Apatow egy reality-t forgatott volna: berakott pár kamerát a családi kéróba, és uccu neki…
Nincs akkora „sztori”, mint a
Felkoppintva esetében, viszont aki ’lehúzott’ már pár évet valaki mellett, vagy
élt már párkapcsolatban, netalán több éves – esetleg több évtizedes –
házasságot tudhat maga mögött, biztosan magára ismer majd, s jót fog szórakozni
Pete és Debbie civódásain és a midlife crisis okozta stressz következményein.
…amit azonban Apatow elbaltázott
ezúttal, az a játékidő. Ha a 40 és annyi fél órával rövidebb lenne, méltó
partnere lehetne a Knocked up-nak. Így azonban icipicit felemás a végeredmény,
és itt-ott ’befigyel’ egy-egy felesleges közjáték és üresjárat is.
A kiváló mellékszereplők (Albert
Brooks, John Lithgow, Melissa McCarthy stb.) azért kárpótolnak az esetleges
hibákért, nem beszélve Leslie Mann és Paul Rudd szeretnivaló játékáról.
A 40 és annyi nem kiemelkedő
darabja az Apatow-életműnek; pedig kis odafigyeléssel akár lehetett volna az
is, hiszen a rendező helyenként zseniális iróniával világít rá a házasság intézményének
hátulütőire, a gyermekneveléssel kapcsolatos problémákra és a negyveneseket
sújtó nehézségekre… A 134 perc viszont meglehetősen sok(k); de Judd Apatow
összességében még ebből a slamasztikából is jól jön ki, mert bár újat nem mond,
amit mond, az legalább őszinte!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése