Ethan Hawke, mint lelki
megnyugvást kereső, hitehagyott „Isten szolgája”.
Toller tiszteletes eleget tesz
kötelességeinek, nap mint nap misét celebrál, a híveivel bensőséges kapcsolatot ápol, Urával, a Mindenhatóval való viszonya azonban instabil.
Izgalmas kettősség, zavarba ejtő ambivalencia,
bátor felütés.
Paul Schrader filmje csordultig
van metaforákkal, szimbólumokkal, s leginkább az elemző, gondolkodó, kérdésekre
választ kereső néző fogja méltányolni.
A Hitehagyott nem közönségfilm,
ezt már rögtön az elején le is szögezi. Lassan építkező karakterdráma, melyben
a főhős – leginkább: antihős (de fura ezt leírni egy reverendát viselő karakter
kapcsán…) – és annak egója csatározik a koszlott, romlott világgal.
Schrader – aki nem mellékesen
Scorsese klasszikus Taxisofőrjének szkriptjét is jegyzi!!! – sok hasonló
fikcsivel igyekszik Toller tiszteletes figuráját kimozdítani a komfort
zónájából, mint azt annak idején Travis Bickle karakterével tette. A rendező
maga is nyíltan beszélt egy interjúban A hitehagyott és a Taxisofőr közötti párhuzamról.
Mégis, ez a film, ez a történet nem a ’76-os konklúziót kínálja!
Már csak a spirituális téma miatt
sem! S természetesen azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Robert De Niro
nevével fémjelzett kultfilm bemutatása óta eltelt 42 (!) évben rendkívül sokat
változott a világ. Vietnám már a múlt ködébe veszett, a szó szoros értelmében nem gyakorol hatást, az
ember lelkét a kilátástalan egzisztencialista válság falja fel, nem a háború szörnyűségei,
viszontagságai és utózöngéi. Látszólag minden békés - a felszín alatt azonban
forrongnak az indulatok. Végső soron most is háború dúl – lám itt az egybeesés!
-, csak ez most valamiféle lélekben zajló, kulturális, társadalmi, ideológiai „hidegháború”.
Nem tényleges, hanem leplezett csatározás. Sutyiban, titokban. Ott legeslegbelül.
Minden álságos és művi. Az élet
mellett kampányolunk, miközben pusztítjuk a Földet, a környezetünket, s
legfőképp: közvetlenül magunkat! Nincs hiteles szószóló, a pap is bort iszik (vizet
prédikál). Minden a visszájára fordult. A mutatott kép egy tulajdonképpeni
inverz. Hamis, mesterkélt valóság.
A hitehagyott tehát jóval
univerzálisabb, mint a Taxisofőr. De ezen tulajdonsága csupán a kontextusnak
köszönhető. Hogy az évszám immáron 2018, amikor az emberek zöme drogfüggő, alkoholista,
vallási fanatikus, vagy valamilyen kóros szenvedély rabja.
Schrader az addikcióinkat tűzi
pellengérre. Hogy függünk az élettől. Az élet köcöllékeitől. Az egónktól, a
filléres hazugságainktól. S hogy csak ez a függőség ad kielégülést a számunkra.
Kellemetlen film ez! Csak
haladóknak és elmélyülésre vágyóknak!
80%
